A támogatás összege: 137 MILLIÓ FORINT
A támogatás mértéke: 50%
A projekt azonosító száma: GINOP-1.2.1-14-2014-00243
A projekt befejezési dátuma: 2015. 07. 01.


 

A projekt tartalmának bemutatása

A HETECH TREND Kft. felismerve a gabonatárolók, terményszárítók és egyéb szállítórendszerek tervezésével, gyártásával és technológiai megvalósításával kapcsolatos területen kialakult piaci rést, a már meglévő technológiai tervezés mellett 2007-ben megkezdte a gyártási tevékenységet is.

A 2014-ben rendelkezésre álló géppark kiöregedetté vált, a lemezszabászati szükségletünk 40%-át tudtuk saját kapacitással biztosítani. Termékeink jellegéből adódóan a 2015-re megnövekedett igény teljesítése tükrében, háromszoros kapacitásnövekedési szükséglet körvonalazódott. Ennek tükrében láttuk indokoltnak egy CNC lézer fiber megmunkáló központ beszerzését. A berendezés által a 2015 őszére megháromszorozódó lemezszabászati igény, illetve a jelenleg bérmunkában gyártatott mennyiséget – határidőre és az elvárt minőségben –, saját gyártói részlegünkben is teljesíteni tudjuk.

Fontos megemlíteni azt is, hogy a projekt üzemeltetésével az elvárt minőség és mennyiség biztosítása mellett az előállítási költségünket is csökkenteni tudtuk, amely közvetlenül a versenyképességünk javításához és egyben piaci részesedésünk növekedéséhez is hozzájárul.

CNC LÉZER FIBER MEGMUNKÁLÓ KÖZPONT

×