Komplex szárító-tároló telepi technológiai rendszerek a HETECH-nél

A HETECH Kecskemét a nagy múltú Mezőgép Vállalat (később AGRIKON) szellemi örököseként Magyarország meghatározó cége a szemestermények betakarítása utáni szárító-tároló telepi technológiák gyártása és kivitelezése területén. A cégcsoport 120 főt foglalkoztat.

Eddig mintegy 300 szárító-tároló telepet létesített, mintegy 750.000 tonna tárolótorony kapacitást hozott létre.

Tevékenysége kiterjed nemcsak hazánkban, de a szomszédos országokban is forgalmazott gépek és berendezések, komplex üzemek szállításával a Kárpát medence közel egész területére, Felvidéktől a Vajdaságon át Erdélyig.

A gyár az adott területen több évtizedes, lényegében a nagyüzemi szárító-tároló telepek hazai megjelenése óta fennálló gyártási, üzemeltetési tapasztalatokkal rendelkezik. Népes fejlesztő csapata révén gyártmányait valamint gyártástechnológiai rendszereit és kapacitásait a kor követelményeinek megfelelően folyamatosan fejleszti. A külső beszállítóktól származó részegységeket a legmagasabb műszaki színvonalat képviselő gyártóktól vásárolja.

A cég által gyártott főbb berendezések köre

  • termény fogadás, vízszintes és függőleges anyagmozgatás gépei, láncos szállítók, csigák, szállító szalagok, serleges felvonók 20-200 t/h teljesítmény tartományban.
  • szemestermények elő- és utótisztítását, osztályozását szolgáló síkrostás magtisztítók összetett rostaszerkezettel, elő- és utószél légtisztítással, dobrosták, légáramos tisztítók, ciklonok, légtechnikai rendszerek, 20-100 t/h teljesítmény tartományban.
  • szemestermény tároló tornyok állagmegóvó szellőztetéssel, termény hőmérséklet méréssel, tranzit tárolók igény szerint mérlegrendszerrel kiegészítve. A tárolók befogadóképessége 50-5.000 tonna/torony.
  • folyamatos üzemű ún. farmer méretigényű, illetve mezőgazdasági nagyüzemi szemestermény szárító berendezések 4-50 t/h teljesítménnyel.
  • komplex telepirányítási rendszer, távfelügyeleti információs rendszerrel kiegészítve.

Fejlesztési irányok

A cég filozófiája az adott gyártási területen a gazdaságok üzemméretéhez igazodó, a mai kor technikai színvonalának megfelelő vagy azt meghaladó technológiák és berendezések ajánlása megfizethető áron.

A termékfejlesztés ennek szellemében történik a gyártmányok teljes skáláján.

A kiegészítő technológiai rendszerek esetében a kíméletes anyagmozgatás a fő szempont, a fejlesztés a feldolgozandó anyag tulajdonságainak figyelembevételével történik.

A magtisztítók esetében a rostaszerkezet variálhatóságával, a légáram elő- és utószél szabályozással, kamra megszívással, széles rostaválaszték alkalmazásával valósítják meg az optimális gépüzemeltetést, az elő- és utótisztítási, osztályozási valamint vetőmag tisztítási igények széles körű kielégítését. Az egyenletes rostaterhelés biztosítása érdekében elektronikus fordulatszám szabályzású terítőhengert alkalmaznak.

A tárolástechnikai rendszereknél alapkövetelmény a termény megóvása a tárolás során. Az állagmegóvást igény szerinti padozatos szellőztetés és beépített hőmérséklet ellenőrző rendszer biztosítja, amely a szellőztető rendszer automatikus vezérlését is végzi.

Automatizált terményszárító rendszer

A szárító tároló telepek energiatakarékos üzemét és a termény minőség megóvását a szárítás során elsősorban a szemestermény szárító határozza meg.

Ehhez nemcsak a mai kor követelményeinek megfelelő energiatakarékos, hővisszanyerő rendszerrel ellátott szárító szükséges, hanem olyan berendezés, ami megfelelően illesztett szabályozó rendszerrel rendelkezik, és a szárító hő és anyag áramlási folyamatait a szárított termény és a környezeti jellemzők függvényében folyamatosan szabályozni tudja.

Erre a feladatra a H-TECH szárító gépcsalád a legalkalmasabb, amely oszlopos anyagáramlási rendszerű, ugyanakkor olyan szekvenciális részegységekből (modulokból) épül fel, amelyekhez önállóan vezérelhető teljesítményű légtechnikai és porleválasztó egység kapcsolódik. Ennek segítségével a légáram és a hőáram is modulonként szabályozható.

A cég által kidolgozott Komplex Szárítási Folyamatszabályozó Rendszer nemcsak egy kiragadott termény jellemző alapján avatkozik be a rendszer működésébe, hanem a teljes szárítási folyamat szabályozását végzi.

Folyamatosan méri a szárítóban található termény hőmérséklet adatokat valamint a belépő és kilépő nedvesség értékeket. A hőmérsékleti állapot felügyeletében a vezérlő szoftverbe integrált hőtérkép rendszer segít, mely grafikusan, térkép szerűen ábrázolja a szárító teljes keresztmetszetének hőmérsékleti állapotát. Így a hőmérsékleti eltérések, túlmelegedések időben kiszűrhetők, megelőzve ezzel az esetleges tűzfészkek kialakulását.

A kiválasztott terménytípus és a belépő termény nedvességtartalmának alapján automatikusan megválasztja a megfelelő szárítólevegő hőmérsékletet és a gázégőt ez alapján szabályozza. Meghatározza továbbá az optimális termény hőmérsékletet, és a modulonként elhelyezett fő ventilátorok légszállítási teljesítményének változtatásával az aktuális terményhőt az optimális értékhez szabályozza.

A forradalmian új differenciált (oszloponként független vezérlésű) kitároló rendszer segítségével folyamatosan mintát vesz az egyes oszlopokból, és méri a kilépő nedvesség értékeket. Ezek alapján a leáramló termény kitárolási sebességét oszloponként úgy szabályozza, hogy a hőmérséklet és nedvesség eltérések kiegyenlítődjenek. A szárítási egyenletesség így 0,3-0,5% sávban tartható, megelőzve ezzel a túlszárítás okozta minőség, súly és energia veszteséget, valamint a törtszem képződést.

A szárítóban végzett műveletek, szárítási paraméterek és hőmérsékleti állapot naplózásra kerül és akár több évre visszamenőleg is visszakereshető.

A terményszárítási rendszereket az elmúlt időszakban kétféle hatás érte.

A növénynemesítés eredményeképpen, valamint az utóbbi évekre jellemző aszályos időjárás miatt is csökkent a termények kezdeti nedvességtartalma, ugyanakkor növekedtek a terményszárítással szembeni energetikai, minőségi, környezetvédelmi elvárások.

A szárítási folyamatok esetében a legnagyobb kihívás az eltérő környezeti és termény jellemzők behatása mellett az egyenletes anyag- és hőáram biztosítása. Megfelelően szabályozott szárítás csak ezen feltételrendszer figyelembevételével érhető el.

Az elmúlt időszakban többféle részmegoldás került a köztudatba. Azonban számottevő eredményt csak komplex megoldásokkal lehet elérni, ahol nem csak a folyamatjellemzőket mérik vagy ábrázolják, hanem egzakt szárítási folyamat elemzéssel, a gyártó által kifejlesztett és a szárító berendezéshez illesztett komplex folyamatszabályozást valósítunk meg a fentebb ismertetett módon.

Erre a feladatra vállalkozott a HETECH az elmúlt évek tapasztalatai alapján sikeresen.